udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Lupsa, Alexandru

2003. október 30.

Marosvásárhelyen okt. 29-én sajtó- sajtószóvivő találkozót rendeztek. Ovidiu Natea prefektus, mint mondta, az újságírók kérésére hívta össze a minisztériumok alárendeltségébe tartozó intézmények szóvivőit, hiszen "senkinek sincs rejtegetnivalója". Az újságírók elmondták, hogy vannak olyan intézmények, amelyektől szinte lehetetlen bármilyen közérdekű információt megtudni. A megyei egészségügyi pénztárt, illetve a megyei kórházat említették, később ugyanide sorolták a törvényszéket, bíróságot és a fellebbviteli bíróságot. A kórház szóvivője, Alexandru Lupsa professzor agresszív hangnemben oktatta ki az újságírókat törvényismeretből és egyebekből. Végül az egész találkozó zsibvásárrá alakult. Ez is muatta, hogy itt mélyebbek az ellentétek. /Mózes Edith: Tanácskozás helyett zsibvásár. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2015. szeptember 1.

Ismét TEDx-konferencia Marosvásárhelyen
Mint azt a cím is jelzi, szeptember 12-én kerül sor az ez évi TEDx-konferenciára Marosvásárhelyen. Az előadás-sorozaton tizennégy fellépő fogja arra ösztönözni közönségét, hogy merjünk változni és változtatni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában zajló, második alkalommal megrendezésre kerülő TEDx- TârguMures konferencia idei jelképes témája a Seeds of Change (A változás csírái).
A rendezvény létrehozói közleményükben tudatják: az ez évi konferencia célja, hogy a város, illetve a régió a szervezők által legizgalmasabbnak és leginspirálóbbnak vélt gondolkodóit az élet különféle területeiről összegyűjtse, illetve hogy mind az egyéni, mind a közösségi szinten szükséges változás hírnöke legyen. A tavaly első ízben megrendezett marosvásárhelyi TEDx-konferencia sikere után idén újra inspiráló és innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket képviselő és terjesztő előadókkal találkozhat a közönség.
A marosvásárhelyi eseményen fellép Raed Arafat, a SMURD mentőszolgálat alapítója, Haller Piroska informatikus, egyetemi docens, Shinya Ozaki karmester, W. Szabó Péter felhasználóifelület-tervező, blogger és sci-fi- író, Kádár Magor tréner és egyetemi docens, Alexandru Lupsa idegsebész, Kincses Réka színház- és filmrendező, Andreas Moser ügyvéd és világutazó,Mariu Soflete építőmérnök, Bogdan Ratiu román nyelv- és irodalomtanár, Rudy Moca bábrendező, Raluca Muresan idegenvezető, Radu Deac szívsebész, valamint Stefan Moisei programozó.
A mára világfogalommá vált TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakozás, dizájn) civil kezdeményezés harmincegy éve indult Kaliforniában, exkluzív és különleges konferenciaként. A megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) platformjaként ismert interdiszciplináris TED- konferenciák nyitott, kreatív, szórakoztató és ösztönző előadások révén keltik fel a figyelmet a mindannyiunkat érintő kihívásokra. A TEDx független, helyi rendezvényeket takar a TED szellemiségében, azaz megosztásra érdemes, innovatív ötleteket, gondolatokat, eszméket hivatott terjeszteni.
A rendezvényre jegyeket a www.bilet.ro oldalon lehet vásárolni. További információk és részletek a tedxtargumures.com weboldalon, illetve a közösség Facebook-oldalán.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék